Termékek Menü
Ön itt jár: > >

BLOG

Mostanában két megdöbbentő élményem volt részem, ami ide kívánkozik.

Két hölgy is (46 és 35 éves) mondta nekem, hogy belefáradtak az életbe, már unják az egészet és legszívesebben MEGHALNÁNAK.  Úgy érzik nincs értelme a mindennapi viaskodásoknak, a napi harcoknak és egyébként is hagyják őket békén. Állandóan csak a problémák és krízishelyzetek, amelyekben meg kellene állni a helyüket de belefáradtak. 

Nem lelik örömüket semmiben és csak favágásként élik meg a napi rutinokat és alapfeladatokat amelyeket halálosan unnak. Erről beszélgetve más is említett olyan fiatal anyukákat, akik legszívesebben ki sem tennék a lábukat a lakásból, nem főznek, takarítanak, mert azt is unják. Legszívesebben a telefonnal játszanak, neteznek, és nézik a TV-t.

Gyakorlatilag középkorúként lelkileg már öregek és nem nyitottak semmi újra. Máról holnapra tolják maguk előtt az életüket anélkül, hogy örömüket lelnék benne. Egyszerűen nem értem.

Azt tudom, hogy a depresszió szinte népbetegség nálunk és sajnos sokan el sem mennek kezelésre, pedig hathatós segítségben is részesülhetnének.  De mindenki azért csak nem depressziós??

Ha megnéznénk a dédszüleink, nagyszüleink és édesszüleink életét és körülményeit, össze kellene tennünk kezünket-lábunkat és imát mondani vagy csak úgy szimplán örülni!  Mennyi nehézséggel, halálos fenyegetéssel kellett nekik szembenézni hosszú-hosszú évtizedeken át. Mennyi nélkülözésben volt részük. Mi meg sírunk egyfolytában és azon kesergünk milyen sz@r az élet? 

Őrület!

Nem akarok én pálcát törni senki felett, mert se jogom se késztetésem nincs rá. És igen, sajnos nagyon bonyolult lett az élet, sok konfliktus helyzet van amit meg kell oldanunk, nekünk is meg kell vívni a csatáinkat, és akkor mi van?

Az élet nem habos torta, ahogy Virág elvtárs már megmondta.

Nekünk is kell azért tennünk, hogy jobbítsunk az életünkön és valamennyire irányítsuk azt. Kis mikrokozmoszunkban meg kell találnunk a kis örömöket is, hiszen az élet ezek láncolatából áll.

Kicsit hosszú bevezető után jutottam el a lényeghez, amiért egyáltalán "tollat ragadtam". 

Ha úgy tekintünk a munkánkra, hogy abban örömünket leljük, ha nem csak pénzkeresetként űzzük, akkor már sokat léptünk előre. S ha még keresünk magunknak olyan elfoglaltságot is, ami tényleg teljesen kikapcsol és átlényegít, akkor nyert ügyünk van. Mert ez a lényeg. Ezt a munkát viszont nekünk kell elvégeznünk, helyettünk senki sem fogja. 

Meg kell keresni vagy ki kell találni, hogy melyik az a hasznos időtöltés, amely pozitív energiákat szabadít fel bennünk és segít átlendülni a holtpontokon. Meghallgatunk egy jó számot? Táncolunk is rá? Vagy inkább a csend ami segít kikapcsolódni. De úszhatunk, jógázhatunk, beszélgethetünk a barátainkkal, vagy olvashatunk, stb...

Ma talán az egyik legdivatosabb kikapcsolódási forma a DIY. Azaz Do It Yourself, régi nevén Csináld Magad. Már több területen is nagy mozgalmak szerveződtek ebben a témában. Rengeteg videó van fenn a neten, akár otthon is elleshetünk fortélyokat, ötleteket.

S ha ráhangolódsz, és néha készítes magadnak, a családodnak, barátaidnak valami kézműves tárgyat, akkor igazán átélheted a Flow élményét. Ugyanis ha hagyod maga és csak oda koncentrálsz amit csinálsz, akkor visz magával a Flow mint az áradat és nem számít mi van körülötted, csak csinálod, mert kell, mert jó, mert élvezed. Számít a végeredmény - a szép kis tárgy, ami megszületett - de a legfontosabb a teljes odaadás és lelkesedés valamiért, aminek a képességét sokan elveszítik felnőtt korukra.

A gyermekek még tuják mi ez. Ők naponta átélik, hogy miként lehet egy egyszerű kis fakockából kacsalábon forgó kastély, vagy a rongybabából királylány. 

Keresd meg magadban ezt az érzést, húzd elő és hallgass rá. Csináld otthon, vagy egy tanfolyam keretein belül, mindegy, csak törekedj arra, hogy újra részese lehess egy ilyen kis csodának. A nagyra úgyis hiába vársz.

Nálam most ERRE jelentkezhetsz. Várlak szeretettel!

 

Minden jót, 

Mária

A tavasz bár még várat magára, idén is eljön, s vele együtt a Húsvét is hamarosan beköszönt.

Szép dolog a hagyomány és fontos is, hogy kövessük, de miért is ne férne el mellette valami más, valami új.

Ezért készült most ez a sokféle érdekes dekoráció, hogy kedvére válogathasson belőle.

A teljes katalógust nézze meg itt:

Jó látni, ahogy egyre nagyobb figyelem fordul a saját készítésű, egyedi terméke felé. Sorra nyílnak termelői piacok, ahol kézművesek által előállított terméke találnak gazdára. Egyre több az ilyen rendezvény, fesztivál és vásár is. Ez jó. Nagyon jó.

 

30 év egészségügyi szolgálat és 8 év orvoslátogatói munka után nagyon megörültem egy lehetőségnek, hogy ismét betegekkel foglalkozhatom. A Baleseti Klinika Rehabilitációs osztályán, amit Dr. Varga Boglárka vezet, minden héten tartanak kreatív foglalkozásokat az épp ott lábadozó betegeknek.

Választhatunk:

Alkalmazott / Kézműves vállalkozó?

Bántás, lehúzás / Dicséret, szeretet?

Mióta kézműveskedem megfordult velem a világ és annyi dicséretet és szeretetet kapok, hogy csak  kapkodom a fejem. Szokatlan helyzet, de talán megbirkózom vele valahogy.

Csuda izgalmas amikor új dolgokat próbálhatunk ki. És most nem a magashegyi síelésre vagy az egyéb extrém sportokra gondolok, hanem olyan egyszerű dologra mint a vizes fapácok kipróbálása.